Dárdai Pál mentheti meg a Hertha Berlin SC csapatát a kieséstől
A Bundesliga egyik történelmi csapatának ismét magyar ember, Dárdai Pál a vezetőedzője.
A most már újra vezetőedzői pozíciót betöltő Dárdai a csapatnál nehéz helyzetben kapta meg azt a "csodálatos" feladatot, hogy a csapatát mentse meg a kieséstől. Ugyanis az utolsó helyen álló Hertha BSC csapata a tegnapi mérkőzésen nem tudott pontot szerezni.
Az idő ugyan sürgeti Palit és a labdarúgóit, mivel 5 forduló maradt hátra a szezonban, de NEM lehetetlen a Bundesligában maradniuk. A vezetőedző többször bizonyította már a tudásával, a kitartásával, a határozottságával azt, hogy kiválóan tudja vezetni, edzeni a Hertha BSC csapatát.
Nehezíti Dárdai dolgát, hogy jövő héten vasárnap a Bayern München otthonában fognak vendégeskedni, akikről sokan tudjuk elég masszív, erős csapat.
Az edző szinte biztos azon dolgozik a napokban, hogy megismétlődjön 2018. szeptember 28.-a, amikor ugyanis a Bayern München csapata ellen gyűjtötték be a jól megérdemelt 3 pontot, szintén Dárdai Pál vezetésével.
Velem együtt
rengetegen vagyunk itt Magyarországon, akik bízunk benned Pali, amit már
sokszor bizonyítottál, hogy alkalmas vagy a legnagyobb feladatokra is, ezért
most is helyt fogsz állni. Bíztatunk, és sok erőt, kitartást kívánunk neked
Hajrá
Megjegyzések
Megjegyzés küldése